Küldetésünk:
Nagypáli falu gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése.
Ezen belül Nagypáli, mint Ökofalu irány erősítése, olyan közösség formálása, mely egyszerre támaszkodik a múlt hagyományaira és egészséges környezetre, melyben egészséges, boldog nemzedékek nőhetnek fel.
Az Alapítvány feladatának tekinti, hogy az Önkormányzat által kitűzött célok megvalósításába bevonja a lakosságot. Programok, előadások, versenyek szervezésével ismereteket és lehetőségeket hozzon a fal lakossága számára.
Mit jelent az, hogy ÖKOFALU?
Az Ökofalu nem öncélú célkitűzés. Szeretnénk, ha olyanná formálódna, mely a többség által elfogadható elveket és értékeket képvisel.
Nem akarunk minden házat zöldre festeni, nem költözünk kunyhókba, nem leszünk bio-vegák, csak haladjunk olyan irányba, mely hosszútávon is fenntartható jó életközösséget teremt J
□ Tiszta, egészséges környezetben élni. Mérgező gázok, gőzök nélküli, üde levegőt szívni. Szennyezetlen talajon - akár mezítláb is – járni.
□ Tiszta talajon kertészkedni, mérgek nélküli gabonát, zöldségeket és gyümölcsöt fogyasztani.
□ Klórozatlanul is fertőzésmentes, tiszta ivóvizet inni.
□ Hulladékaidat úgy kezelni, hogy ne rondítsák szép környezetedet, bomlástermékei ne szennyezzék se a talajt, se vizeinket.
□ Takarékosan bánni az energiával, hogy az unokáinknak is maradjon belőle. Alternatív energiát használni.
□ Tisztelni és óvni a természetet. Életteret hagyni a többi élőlénynek és elismerni jogukat a Földhöz.
□ Egészségesen élni és táplálkozni, a betegségeket elkerülni, legyőzni - nem gyógyszerekkel - erős immunrendszerrel, sok mozgással, vidámsággal és a felszabadult lélek erejével
□ A magad gondján-baján felülkerekedni. Elképzelni tartalmasabb emberi kapcsolatokat, mint amit az egyéni érdek és az üzleti partnerség kínál. Túl tudnál-e lépni önérvényesítési törekvéseiden a "mi" érdekeink érvényesítésének kedvéért. Saját önmegvalósításod céljait be tudnád-e illeszteni egy hozzád közelálló kis közösség megvalósításának egységébe.
□ Gyermekeidnek és unokáidnak nemesebb értékeket közvetíteni, mint amit a vásárlóközpontok, a televízió műsorok és az egész pénzimádó civilizációnk nyújthat nekik.
□ A kozmopolitizmus helyett közösséget vállalni szűkebb és tágabb értelemben saját nemzeti hagyományainkkal és kulturális értékeinkkel.
Kérjük, hogy lehetőségéhez képest támogassa alapítvány célkitűzéseit!
Nagypáli faluval kapcsolatos híreket, programokat, terveket folyamatosan nyomon követheti a folyamatosan frissített honlapunkon: www.nagypali.eu