Nagypáli neve az utóbbi két évben egyre gyakrabban tűnik fel a zalai és régiós újság cikkeiben vagy az interneten. A magyarázat nagyon egyszerű: a községben egy olyan példaértékű kezdeménvezes indult el, amely megérdemli a megyei, sőt mostanra már az országos, és a határon túli figyelmet is. A bioerőmű, hiogáz-áramfejlesztő, a megújuló energiaforrásokat felhasználó szélturbinák és napkollektorok építese és használata, a lakópark, a vadaspark és az Ökocentrum tervei és eredményei már önmagukban is fontos fejlesztések. Így együtt azonban egyediek és modellként szolgálhatnak nem csak a kistérségi falvak, hanem minden település számára. Az út azonban hosszú volt idáig és még korán sem értek a végére. A jövő még rejteget nehézségeket és meglepetéseket is, de biztos, hogy a közösség - amely az elmúlt 15 évben összekovácsolódott — meg fog bírkózni azokkal is.
"Erre a kérésre engedje meg, hogy egy hasonlattal válaszoljak. Adva van egy folyó és környéke. (Ez a mindennnapi gazdasági és társadalmi környezetünk egy éles versenyben) Ezen a folyón kell jó irányban, kellő sebességgel egy csónakot navigálni. (Cél: Jó eredményeket elérni) Ehhez szükseg van megfelelő kormányosra (polgármesterre), megfelelő evezősőkre (képviselőkre, akiket az előre vivő együtt gondolkodás jellemez). A versenyben való jó eredmények eléréséhez természetesen szükség van jól felkészült technikai személyzetre, akik esetünkben az önkormányzat dolgozói, a falu civil szervezetének aktivistái. És szükség van támogatókra, a helyi vállalkozók önzetlen segítségére is. Végül, de nem utolsó sorban, elengedhetlen a "közönség", a falu lakóinak összefogott buzdítása, sőt aktív részvétele. Ha mindez együtt van, akkor működik a dolog. Akkor ez jelenti Nagypáli jelenét, és előrevetíti jövőjét is.”
Mindez viszont együtt szükséges a jövő megteremtéséhez, amelynek alapjait Nagypáli már lerakta.
Látogasson el hozzánk Ön is!

Az eddigi sikerek titkára sokan kíváncsiak, pedig tökéletes recept nincs. De a kérdésre, hogy mégis mi mindenre van szükség, hadd adják meg a választ Köcse Tibor polgármester szavai: